Önéletrajz
Medgyessy-Kovács Gyula
(1963, Debrecen, Magyarország)
Medgyessy-Kovács Gyula 1963-ban született Debrecenben, mint Kovács Gyula Zoltán. Medgyessy Ferenc szobrászművész oldalági leszármazottja. A hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnázium elvégzése után Budapestre költözött. Tanulmányait 1987-től a Magyar Képzőművészeti Akadémia festő szakán folytatta, ahol 1991-ben diplomázott. Mesterei Sváby Lajos és Klimó Károly voltak.
Már gyerekkorában eldöntötte, hogy festőművész lesz. Sokat festett ecsettel és rengeteget rajzolt. Önarcképeket, illetve Édesapját, családtagokat festett meg. Az Akadémia előtti tanulmányrajzaiban is megjelent az expresszív kifejezésmód. A főiskolai esti előképzőn már mesterei is látták expresszív alkatát, így került az expresszív világot képviselő nagynevű mestereihez.
Az Akadémia elvégzése után nagyméretű figurális, szakrális témájú képeit nagy, erőteljes gesztusokkal festette meg. Közvetlenül kézzel, tenyéréllel vagy tubusból viszi fel a művész a festéket a vászonra. A 2000-s évektől munkái bekerültek a Körmendi-Csák gyűjteménybe, legifjabb élő kortárs művészként. 2007-től a Bank Center Galériát vezette Bihon Győző barátjával, ahol havonta rendeztek új kortárs kiállítást. 2015-ben kapta meg a Debreceni Egyetem által alapított Holló László díjat. A hajdúszoboszlói önkormányzat megrendelésére hat pannóból álló történelmi sorozatot festett 2019-ben, amely az ország legnagyobb kültéri történelmi pannó-sorozata. Magyar Nemzeti Galéria jelenkori kortárs gyűjteményében is megtalálható egy Medgyessy-Kovács csendélet. Munkássága digitálisan feldolgozásra került az Országos Széchényi Könyvtár (MEK) elektronikus gyűjteményébe. Környezete hatására kezdett tájképeket, csendéleteket, városképeket, később absztrakt képeket, sorozatokat alkotni. Expresszív stílusa, egyénisége tovább érett, változott. Kisebb gesztusokkal, egyre több anyag felvitelével, a pasztozitás fokozásával, impresszionista színvilággal alkotja újabb munkáit.
7 éves kora óta zongorázik. 7 évig tanult klasszikus zenét. Az improvizációs készsége már korán megmutatkozott, már a klasszikus zenetanulás idején. A Képzőművészeti Akadémián végzett tanulmányai mellett jazz zongorát, improvizációt, komponálást magán úton tanult 8 éven keresztül Binder Károly zeneszerző, zongoraművésznél. Zenei kifejezés világára Keith Jarreth, és Chick Corea hatottak. Kiállításai alkalmával rendszeresen adott koncerteket, Binder Károllyal együtt is és szólóban is. 2002-ben a BMM kiadásában megjelent az első szóló lemeze, Painter’s Music címmel. Az elmúlt 10 évben Balatonfüreden komponál. A füredi ihletésű szerzeményeiből, kompozícióiból készült el a 2. szóló lemeze, amely Hangulatok a Tagorén címmel, 2018-ban, szintén a BMM kiadásában jelent meg.
35 éve, nyaranta Balatonfüreden dolgozik, mint képzőművész. 2008-tól egy 120 éves műemlék jellegű villában, az egykori Dániel-villában fest, alkot, és állítja ki munkáit, mely a Balaton partján, a Silver Hotellel szemben található. Mára már Medgyessy-villának ismerik Balatonfüreden a művész műterem-galériáját.

Egyéni kiállítások
1989 | M Galéria | Budapest, Magyarország |
1991 | Barcsay terem | Budapest, Magyarország |
1992 | Zeneakadémia | Budapest, Magyarország |
1993 | Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár | Hajdúszoboszló, Magyarország |
1994 | Debreceni Orvostudományi Egyetem Galéria | Debrecen, Magyarország |
1998 | Karda Galéria | Budapest, Magyarország |
2000 | Debreceni Orvostudományi Egyetem Galéria | Debrecen, Magyarország |
2000 | Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár | Hajdúszoboszló, Magyarország |
2001 | Aranybika Hotel | Debrecen, Magyarország |
2001 | Körmendi Galéria Sopron | Sopron, Magyarország |
2003 | Duna Plaza | Budapest, Magyarország |
2003 | Nemzeti Táncszínház | Budapest, Magyarország |
2004 | Körmendi Galéria | Budapest, Magyarország |
2004 | Aranytíz Átrium Galéria | Budapest, Magyarország |
2005 | Isabell Galeria | Innsbruck, Ausztria |
2005 | Szalóky Anna Galéria, Bank Center | Budapest, Magyarország |
2005 | Art Expo | Debrecen, Magyarország |
2006 | Pilis Lelke Fesztivál | Solymár, Magyarország |
2006 | Solymári Jazzfesztivál | Solymár, Magyarország |
2007-2008 | Bank Center Galéria | Budapest, Magyarország |
2009 | Pesti Lámpás Étterem és Kávéház | Budapest, Magyarország |
2011 | Art Expo | Nimes, Franciaország |
2011 | LineArt | Gent, Belgium |
2015 | Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár | Hajdúszoboszló, Magyarország |
2019 | Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár | Hajdúszoboszló, Magyarország |
2006- | Állandó kiállítás, Medgyessy Műterem-Galéria | Balatonfüred, Magyarország |
Csoportos kiállítások
1995 | Városi Galéria | Balatonfüred, Magyarország |
2000 | Gutmann Galéria, „ÖTÖK” kiállítás | Budapest, Magyarország |
2000 | Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár | Hajdúszoboszló, Magyarország |
2004 | Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár | Hajdúszoboszló, Magyarország |
2002-2006 nyár | Térműhely Csoportos Szabadtéri Kiállítása | Balatonfüred, Magyarország |
Cserny | Budapest, Magyarország |
Dr. Budai és felesége | Dunakeszi, Magyarország |
Dr. Csevár-Czifra | Pilisvörösvár, Magyarország |
Dr. Drucskó | Győr, Magyarország |
Dr. Feith és felesége | Budapest, Magyarország |
Dr. Réczicza, Budapest | Budapest, Magyarország |
Dr. Úr | Hajdúszoboszló, Magyarország |
Herdon | Debrecen, Magyarország |
Huszár | Budapest, Magyarország |
Jesch | Fonyód, Magyarország |
Karacs | Budapest, Magyarország |
Kecskeméti | Gyula, Magyarország |
Kenéz | Tokaj, Magyarország |
Kerezsi | Sopron, Magyarország |
Körmendi-Csák | Budapest, Magyarország |
Michielsens és felesége | Antwerp, Belgium |
Molnár | Hajdúböszörmény, Magyarország |
Orbán | Szentendre, Magyarország |
Papp-Sarkadi | Hajdúszoboszló, Magyarország |
Révész és felesége | Székesfehérvár, Magyarország |
Sági | Budapest, Magyarország |
Székely és felesége | Veresegyháza, Magyarország |
Virág | Debrecen, Magyarország |
Yigin | Ulm, Németország |
Zardoya | Barcelona, Spanyolország |
Hajdú-Bihari Napló. Festészet és örömdzsessz különös randevúja, Élőképek – jelentés egy rendhagyó hajdúszoboszlói kiállításmegnyitóról. Írta: Juhász István. p.20. 1993. dec.4.
Hajdú- Bihari Napló. Buja színkeverés, a lokál villanófényei. Írta: Keczán Mariann. p.8. 2000. okt.5.
Hajdúszoboszló, Városi Lap. Apollón, Erató és Euterpé bűvkörében. Írta: Juhász István. p.5. 2000.okt.6.
Vasárnapi Napló. A karmester névadóra emlékeztek. Írta: Győrffy Árpád. p.1. 2014. jan.19.
Veszprém Megyei Napló. Emlékszoba nyílik idén nyáron. Írta: Győrffy Árpád. p.4. 2014. jan.20.
Szókimondó. Medgyessy-Kovács Gyula kiállítása – Beszélgetés az alkotóval. Írta: Túri Borbála. p.12-13. 2015. márc.
Magyar Nemzet. Hajdúk vérben és viharban. Írta: Pataki Tamás. p.18. 2019. márc.9.
Kortárs Magyar Művészeti Lexikon